Oldal kiválasztása

Kos-Szerelem: A Holdnak a Plútóval alkotott nehéz fényszöge különösen a hét elején okoz felkavaró érzéseket önben.

Akár egy tartós, vagy időleges elszakadást is meg kell élnie, noha nem is feltétlenül a szerelemmel kapcsolatban.

Ám a szerető társra, a jószívű barátra éppen ezért annál nagyobb szüksége lehet. Abban az esetben, ha a közelmúltban szakítást kellett átélnie a szerelemben is, akkor a fájó emlékek hirtelen újult erővel törhetnek fel önben. Ez már a múlt, koncentráljon inkább a jövőre!

 

 

Karrier: A főnökével, vagy a hatalom embereivel folytatott ádáz vita viszont éppen arra figyelmeztetheti önt, hogy ideje elhagynia a múlt mocsárvidékét. A gondolkodását a jelen problémáira kell koncentrálnia!

 

Bika-Szerelem: A kapcsolata mesésen alakul, a Vénusznak a Neptunusszal alkotott igen jó fényszögének hála. A Szaturnusznak köszönhetően ugyanakkor a tartósságot és a közös munkálkodás örömét is megtapasztalhatja a társával együtt. Ha most vágnak bele egy kapcsolatba, akkor biztos lehet annak jövőjét illetően. Ha már régóta együtt vannak, és most kezdenek bele egy közös vállalkozásba, felújításba, akkor azzal kapcsolatban lehet sikerük és szerencséjük. A szépség és a jóság önök mellé szegődik.

 

Karrier: Kicsit ideges mostanában a munkahelyi kérdéseket illetően, pedig már hozzászokhatott volna, hogy a gondból ön mindig hasznot tud csinálni. A lehetőségei jók, csak megint fel kell találnia magát.

 

Ikrek-Szerelem: Jó hét ez is a kapcsolata megújítására, és a jogi ügyek intézésére egyaránt. Egy most kezdődő kapcsolat nagyon hamar komolyra is fordulhat, és a szerencse kegyét nem szabad elengednie: hamar meg kellene házasodnia. A régi kapcsolata is „jogosabbá” tehető, de akár egy közös utazással, vagy üzlettel is színesítheti, és egyben jobbá is teheti. A társasági életet sem szabad elhanyagolnia, mert most abban rejlik az ön és a társa igazi tőkéje is. A megfoghatatlan erők támogatását élvezik.

Olvasd el ezt a cikket is –>  Sajnos ez a vitaminhiány akár végzetes is lehet. Itt vannak a jelei, sajnos gyakori.

 

Karrier: A pénzügyei jól alakulnak, a pénzemberek támogatását a munkájában, a hivatásában is megérezheti. A Vénusz segít önnek a munkatársaival, a Neptunusz a főnökével, a hivatásával jobb kapcsolatot kialakítani. Megtalálhatja a helyét.

 

Rák-Szerelem: A kedvese hisztijét jó lesz komolyan vennie: valószínűleg egy régóta elhallgatott bánata bukik ki belőle. Ön dönt azonban, hogy a felháborodást és a visszavágást választja, avagy megpróbálja meg is hallani, amiről a másik panasza szól. A saját tudattalan késztetéseit sem árt ugyanakkor felülvizsgálnia: lehetséges, hogy valójában azért bántja a társát, mert már nem is szereti igazán? Az idő éppen úgy összeszoktathatta önöket, mint amennyire el is távolíthatta egymástól. Függetlenül attól, hogy egy házban laknak.

 

Karrier: A Hold a hét elején az Uránusszal találkozik, ami az ön esetében a hivatása területén okozhat változásokat. Ha a változást nem is feltétlenül kívül éli meg, hanem belül, a szívében, akkor is nagyon komolyan kell vennie.

 

Oroszlán-Szerelem: Uralkodó bolygójának az Uránusszal alkotott kedvező fényszöge a szerelemben hozhat megújulást és sürgető változást. A szerencse, mely már úgy érezte, hogy elpártolt öntől, most újra visszatér, és éppen ezen az önnek legfontosabb életterületen okoz változást, megújulást és sikereket önnek. A lendületessége és kreativitása is visszatér a szíve megnyílásával egy időben. A hormonműködése is fokozódik, ami akár egy váratlan fogantatással is együtt járhat. Áldott állapotba kerülhet.

 

Karrier: A jó munkához idő kell, ezt ne feledje el! A Vénusz most a szépségre és a harmóniára való képességét is engedi megcsillogtatni, akármivel is foglalkozzon ön. A kedvességével is sikert érhet el.

 

 

Szűz-Szerelem: A kedvese rámenős és konokul akaratos, de ha ön jól áll hozzá, akkor nagyon is ügyesen tudja irányítani ezt az akaratot. A tehetsége és a jólelkűsége a két kulcs, amit használhat. Ha így tesz, akkor a társ akaratát tulajdonképpen a sajátja folyományaként élheti meg. Persze ehhez azért az is szükséges, hogy legalább nagyjából azonos legyen az érdeklődésük és a célkitűzéseik. A szeretet és a finomság eszközeivel jó irányba tudja fordítani a másik keménységét is.

Olvasd el ezt a cikket is –>  6 jel, hogy savas reflux miatt szenvedsz, és hogyan lehet elkerülni

 

Karrier: Bár a munkája nehéz, a hivatását illetően mégis jót jeleznek önnek a csillagai. A láthatatlan erők támogatását élvezheti ezen a téren, és bármi is legyen a munkája, abban most naggyá lehet. Ön mestere a szakmájának.

 

Mérleg-Szerelem: A családi problémák néha erős kifakadásokra sarkallják a társát, de ha ez nem kifejezetten ön ellen irányul, akkor kár vele törődnie. A nehézségek elkerülésében segítheti, ha a kedvesének külön szobában, vagy műhelyben van lehetősége megélni a nehéz pillanatokat. Bármilyen alpári hangnemben is beszélne a másik, ön semmiképpen ne vegye fel ugyanazt. Ezzel csak elmérgesítené a vitát, ráadásul a végén még saját magának sem tetszene. Ez pedig a legfontosabb egy Mérleg szülöttnek.

 

Karrier: A hét kezdetén betegség, vagy munkahelyi problémák miatt kell aggodalmaskodnia. Szerencsére a helyzet nem olyan rossz, mint amilyennek első pillanatra tűnhet. Ne keseredjen el!

 

Skorpió-Szerelem: A Vénusz továbbra is önnek kedvez, a Neptunusszal alkotott jó fényszöge ráadásul egészen varázslatos helyzetet teremthet a családi életében és a szerelemben is. A Szaturnusz hatása pedig a közös munkálkodásban hozhat sikereket önöknek. A stílusukat is közösen újíthatják meg, vagy térhetnek vissza régi tradíciókhoz. Együtt járhatnak el például egy táncházba, vagy megismerkedhetnek régi mesterségekkel. Bármi furcsa hóbort bejöhet, csak vágjanak bele!

 

Karrier: A munkájában megújulást jeleznek a csillagok. Lehet, hogy már most új munkahelyen, vagy pozícióban kezdheti a hetet, de az is, hogy csupán most áll neki a keresgélésnek. A tetteit mindenképpen siker koronázza.